A múltheti jó benyomások alapján ismét kilátogattunk Hatvanba. A döntésben megerősített az is, hogy a környező tavak ismét befagytak.

Reggel rögtön egy már korábban bevált Relax Kopyto került a kapocsba. Először a mélyebb részeket akartam megdobálni, mivel múlthéten is innen jöttek a halak. Az első pár dobásra semmi, aztán engedve a csábításnak bepöccintettem a szomszéd stég és a nádfal közé a kopítót. Vízre érkezés után felvettem a kontaktot a csalival és pár méter után keményen odadörgölt neki egy 52 cm csuka. A mélyben fárasztottam, hogy ne rázza ki a jiget. Gripelés, fényképezés után ment vissza.

Ezen felbuzdulva a széleket erőltettem. Pár stéggel odébb egy 50 cm forma csuka maradt le sajnos. Mivel az utolsó kopítómat vitte el, egy zöld flitteres Mann's-re váltottam.

Nem nagyon bíztam benne, de talán az 5. dobásnál egy kölyök csuka vert oda neki a lábam alatt. Nem számítottam rá, nem vágtam be, így egyértelműen az én hibámból nem lett meg.

Tovább erőltettem a zöld flitterest és indulás előtt még fogtam egy 47 cm csukát. Érdekes, hogy a bedobás után süllyedő gumit verte le.

süti beállítások módosítása