Úgy alakult, hogy meló előtt ki tudtam ugrani nettó fél órára doblálni párat az idei első fagyos reggelen. Szeretem a hideg reggeleket, ilyenkor általában tiszta a levegő, mindig felfrissít.

reggeli_sullozes_2.jpg

Idei évem horgászat szempontjából nem túl fényes. Sok dolog összejött otthon ezért kevés időm maradt egyik kedvenc szórakozásomra. Tavasszal néhány harit és pontyot sikerült elcsípni, így az értékelhető, viszont a nyár gyakorlatilag egy nagy betli volt. Kár lenne szépíteni...

November elején aztán sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy legyen egy teljes napom pergetésre. Lacival útnak is indultunk és cirka egy órás csónak takarítás és bepakolás után már kerestük is a halakat. Az első órát egy ismert törésnek szenteltük, ami szokta adni a halat, de most nem jártunk sikerrel. Utána tovább álltunk és szórtuk a vizet a jobbnál jobb helyeken, de semmi. Kezdtük elveszteni a hitünket, amikor a sokat látott fehér twisterre elég zoral kapásom volt. Sajnos - gondolom az ofszet horog miatt - nem ült a bevágásom, de legalább a hitünk visszatért. Úgy látszik megtaláltuk őket. :)

Jigre váltottunk mindketten, mert az éppen vallatott hely nem indokolta az ofszetet és kisvártatva meg is jött az első hal egy jó kettes süllő formájában. Nem tagadom, rég nem látott öröm ült ki az arcomra. :D

sullozes_4.jpg

A következő órában több kapásunk is volt, illetve Laci kipattintott párat. Ezek is szép 2-3 kg közti süsük voltak. Sajnos a felélénkült szél miatt, ami pont keresztbe fújt én több halat is rontottam. Egyszerűen nem éreztem a kapást. Aztán beállást váltottunk, hogy ne oldalról fújjon a szél, úgy már jobb volt. Többféle csalit próbáltunk, jött flat shadre, keitechre, pontoon21 gumikra és még Laci kedvence egyik kedvence a sok közül a slim jim is hozott halat, ha jól emlékszem. :)

sullozes_3.jpg

sullozes_2.jpg

A délutánt egy elég komoly akadó vallatásával kezdtük. Itt is jöttek a kapások, de nem mindet tudtuk halra váltani. Az erős szél miatt nem lehetett úgy vezetni a csalit, ahogy szerettük volna. Csebuval is sok volt az elakadás, itt talán jobban működne a texas rig, legközelebb kipróbálom.

sullozes_1.jpg

Nagyon bíztunk a nap végében és... itt most lehetne egy kurva jó kis befejezés, mint ahogy a pergető félistenek szokták írni, de nem lesz. Mivel kapásig sem jutottunk fényváltásig.

Mindent összevetve régen nem éreztem ennyire jól magam, kurvajó peca volt és még hazudni sem kell, mert halakat is fogtunk. :D

cs

ps.: bocs, hogy a képek meg lettek vágva, muszáj volt.

Évek óta megy a blog, de eddig meg sem fordult a fejemben, hogy egy horgászcikkről negatív véleményt írjak. Nos, eljött ennek is az ideje. Mindenkivel előfordult már, hogy nem vált be a vásárolt portéka ilyen, vagy olyan okból kifolyólag. Aki mást mond, az hazudik. De itt nem arról van szó, hogy egy világító patron nem is világít annyira, mint amit ígér az eladó, vagy a bot mégsem annyira áll kézre, mint azt a vásárláskor gondoltuk. Jelen esetben totál használhatatlan, alkalmatlan halfogásra a cucc. Egyelőre gondolkozom rajta, hogy nevén nevezzem a terméket, vagy sem. Remélem el tudom dönteni mire a poszt végére érek.

kihajlott_offset_horog.jpg

Az utóbbi időben elképesztően jó reggeli pecák vannak a hátam mögött, számtalan süllőt sikerült becsapni. Ezen a reggelen is rápróbáltam, de már nem az a "dőzsi" volt, mint az elmúlt 2-3 hétben. Korábban szinte mindennel fogtam a halat, ha megtaláltam őket, most viszont csak a gumi, pontosabban csak a vízközt(!) vezetett gumi volt a nyerő.

20160726_6.jpgNyár derekán érdemes korán kelni

pecazz 2016.08.01. 08:00

Botavató kimaxolva

A csütörtök reggeli horgászás nem jött össze, viszont szombaton hajnalban már csörgött az óra. Ezen a reggelen egyértelműen az új bot felavatása volt a célom.

Elég korán kiértem, összeraktam a botot, feldobtam egy wobblert és siettem a már bizonyított helyek egyikére. Aztán az erdő alá érve kicsit vissza vettem a tempóból, mert a korábbi esők miatt elég durva korcsolyapálya lett a befelé vezető út, nem akartam dobni egy hátast. Egyébként érdekes, hogy egy kis eső (jelen esetben nem is annyira kicsi) mennyire meg tudja változtatni a környezetet... Szinte minden tölgy tövében gombák százait lehetett felfedezni.

20160723_1.jpg

süti beállítások módosítása