Az év utolsó csónakos pecáját tervezgettük a srácokkal. Mindenképp ki akartunk menni még novemberben a helyi szabályok miatt. Sok választásunk nem maradt, csak a csütörtök, amikorra havazást/esőt mondott Németh Lajos. Ennek nem nagyon örültünk, de Dögös Robi is megmondta, hogy "menni, menni, muszáj…

Idei évem horgászat szempontjából nem túl fényes. Sok dolog összejött otthon ezért kevés időm maradt egyik kedvenc szórakozásomra. Tavasszal néhány harit és pontyot sikerült elcsípni, így az értékelhető, viszont a nyár gyakorlatilag egy nagy betli volt. Kár lenne szépíteni... November elején aztán…

Évek óta megy a blog, de eddig meg sem fordult a fejemben, hogy egy horgászcikkről negatív véleményt írjak. Nos, eljött ennek is az ideje. Mindenkivel előfordult már, hogy nem vált be a vásárolt portéka ilyen, vagy olyan okból kifolyólag. Aki mást mond, az hazudik. De itt nem arról van szó, hogy egy…

Az utóbbi időben elképesztően jó reggeli pecák vannak a hátam mögött, számtalan süllőt sikerült becsapni. Ezen a reggelen is rápróbáltam, de már nem az a "dőzsi" volt, mint az elmúlt 2-3 hétben. Korábban szinte mindennel fogtam a halat, ha megtaláltam őket, most viszont csak a gumi, pontosabban csak…

pecazz 2016.07.14. 08:17

Vasárnap reggeli

Mostanában sokat hallani, hogy mások elég rendesen húzzák a halat dropshottal, de bevallom őszintén én nem mondhatom magam túl eredményesnek, ha ezt a módszert alkalmazom. Viszont tetszik és tudom, hogy nekem kell csiszolnom a technikámon és jönni fog az eredmény. Elhatároztam, hogy a nyár hátralévő…

süti beállítások módosítása