pecazz 2012.09.09. 20:00

Amikor eszik a süllő

Szombaton volt időm kimenni egy pár órás pecára. Ezúttal nem érkeztem túl korán, így arra gondoltam, hogy süllő helyett inkább a csukát és a balint próbálom meg. Annak ellenére, hogy hétvégén sokan szoktak lenni a vízen, most kevesen voltak, több jó helyen is dobálhattam. Az egyik részen, ahol viszonylag sekély a víz, a balinra szánt Yo-Zuri Crystal Minnow csalimat egy 42-es süllő stoppolta le.

süci-4.jpg

Nagyon megörültem és innentől kezdve süllőre próbálkoztam. Egy Nevis wobbler hozta a következő halat, ami egy 44 centis süllő volt.

süci-1.jpg

Ugyanebből az akadóból jött még egy 60 centis, szintén a Nevisre. Ezt a halat már rendesen fárasztani kellett, de a 7-28 Skeletornak nem lehetett probléma.Őt nem raktam vissza, a család is megeszi a süllőt néha. Sokáig nem volt kapás, aztán még jött egy 42 cm-es, amit a mellettem horgászó sporttárs próbált elkérni. Nem értette, hogy miért engedem vissza. Utálom, hogy mindig magyarázkodni kell és általában nem értik meg.

süci-2.jpg

Miután igencsak magasan járt már a nap, twisterre váltottam. Nekem bejönnek az ORCA twisterek, így egy ilyet raktam a kapocsba és az alsó vízrétegeket vallattam. Fél óra dobálás után sikerült fognom még egy 41 cm süllőt, amit szintén visszaraktam. Jó lenne, ha minden peca ilyen lenne...

süci-3.jpg

A best of csali:

wobblerek-3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pecazz.blog.hu/api/trackback/id/tr14759807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.