Nyilván nem mondok újat azzal, hogy Karácsonykor minden valamire való háztartásban halászlé is kerül az ünnepi asztalra, mint ahogy azzal sem, hogy mindenki a saját receptjére esküszik.
Én is minden évben elkészítem, rend szerint bográcsban. Egy igazi horgásznak illik már az év folyamán felkészülni erre az eseményre. Vallom, hogy az ünnepi halászlé akkor a legjobb, ha a korábban feldolgozott halak "maradékából" csináljuk az alaplét. Erre mindig odafigyelek és ha süllőt, harcsát esetleg csukát készítek, akkor a gerincet, fejet stb. elrakom a fagyasztóba.


Idén október végén ejtettük meg a már hagyományosnak mondható Tisza-tó túrát. Először három éve vágtunk neki csónakkal a Kormorán kikötőből. Akkor a vízeresztés utolsó napján voltunk és az élőt vallattuk inkább kevesebb, mint több sikerrel. :) Tavaly a füredi holtág volt a célpont, erről ha jól emlékszem írtam is. 2013-ban ismét a tiszaörvényi kikötőt látogattuk meg.
