Horgásznapló, avagy az elmúlt 14 év pergető és rablóhalas történetei.

2013. augusztus 15. 16:57 - pecazz

Hajnali 4:30

A bloggal kapcsolatosan sok tervem volt a nyárra, de egyik sem jött össze időhiány, vagy a lustaságom miatt. Match botos pecáról, halszeletes süllőzésről meg nem akartam posztot írni. Ugyan van egy félig-meddig elkészült kenyérkockás-pontyos írásom, de még nem érzem teljesnek, talán később kirakom.

A hajnali pergetés az egyik kedvencem, viszont képtelen vagyok 4 óra előtt felkelni. Ahogy megyünk ki a legmelegebb évszakból, úgy kel egyre később a nap, a 4:30-as ébredés pedig már nekem is megfelel. Ebből következik, hogy mostanság többet megyek ki munka előtt horgászni.

4:50-kor értem a tóhoz, gyorsan leadtam az engedélyt, kézfogás Zoli bácsival, aztán irány a bevált helyek egyike. Menet közben kémleltem a vizet, a felszálló ködben sok felszíni rablást lehetett látni, úgyhogy szaporára vettem lépteim. A sebtében összeállított bot végére wobbler került, amit már küldtem is a tutiba. Pár dobás után semmi, de a partszéli bokor tövében rablást láttam. Gyors csali csere és repült is a texas riges gumi. A fenékről megindított csalit pár pöccintés után egy jobb süllő verte le. Sajnos a hal néhány fejrázás után lemaradt, de már megérte kijönni - gondoltam.

aug_15_sullo.jpg

A nap lassan kibukkan a fák mögül, már nem maradt sok időm. Egy víz alatti tuskó mellett kisebb süllőt akasztottam, amelyet sikeresen ki is tudtam venni. Twisterre volt éhes. Próbáltam pár képet csinálni, de fény hiányában elég rosszul sikerültek a fotónak nem nevezhető felvételek. Az EOS-t rossz cipelni, kell keresni valami fotós cuccot, ami hátizsákba rakható és amiben sérülésmentesen szállítható a fényképező. Amíg nincs megoldás, marad a telefon és ezek a silány minőségű képek. Valakinek ötlet?

Tovább
komment
2013. június 23. 18:49 - pecazz

Remember The Fish Lite - iPhone app

Mint a legtöbb horgász, így én is vezetek statisztikát a fogásaimról. Korábban Excelben történt a naplózás, de sokszor kimaradtak fogások, mert vagy lusta voltam egy fárasztó nap után lekönyvelni az eredményt, vagy csupán elfelejtettem. Így nem kaptam hiteles képet, ha pl. év végén összesíteni akartam.

IMG_1997.PNG
Az okostelefonok elterjedésével számos applikációt próbáltam már, de mindegyiknek voltak hiányosságai. Pár nappal ezelőtt viszont rábukkantam egy magyar fejlesztésre, ami egészen praktikusnak tűnik, ráadásul pergetés közben is gyorsan lehet használni. Ez a program a RemTheFish, azaz a Remember The Fish ingyenes, lite verziója. A következő pár sorban megpróbálom bemutatni nektek, hogy mitől jó ez a kis alkalmazás.

Tovább
komment
Horgásznapló, avagy az elmúlt 14 év pergető és rablóhalas történetei.
süti beállítások módosítása