Október 23-ra Tisza-tavi peca volt betervezve a haverokkal. Minden évben van egy olyan túra, ahol nem a halfogás a lényeg, hanem a társaság, a jó hangulat. Nyilván mindenki úgy indul neki, hogy halat akar fogni, de az idegen víz, vagy az elfogyasztott alkohol mennyisége sokszor megtréfálja a résztvevőket.

Idén két új tagot is üdvözölhettünk a csapatban, így öten vágtunk neki a Tiszafüredi holtág felfedezésének. Igen, füredi holtág. Elég buta módon csak egy kikötőben érdeklődtem csónak után, ahol megérkezésünkkor jót röhögött a kikötő mester, mondván már rég elkeltek a vízi közlekedésre alkalmas eszközök a hosszú hétvégére. Szerencsére a Horgász Centrum Kikötő és Szabadidő Park-ban találtunk egy kisebb és egy nagyobb csónakot és 2, illetve 3 fővel nekivágtunk a holtágnak. Még napfelkelte előtt kimotoroztunk, útban a kiszemelt hely felé felszereltük a botokat.

Feeling

Vallatni kezdtük a partszéli töklevelest, de napfelkeltéig semmi. Szinte mindenki dobált, de nem adta, majd amikor megjelentek az első balin rablások, akkor néhányan kis körforgókat és különböző balinos csalikat kezdtünk rángatni. Nagyon sokan voltak a holtágon, úgy láttam, hogy a pontyozó öregek és a mély részeken süllőző kollégák mellett a többi csónak is balinra dobál. Másnál se láttunk fárasztást.

Átmotoroztunk a holtág másik oldalára és a csatorna elején álltunk meg. Itt talán a harmadik dobásra volt két gyors koppintásom. Rádobtam megint és egy 30-as forma kis balin ragadt a 2-es Meppsre. Innentől egy darabig a balint erőltettem, de a nagy forgalom miatt (vagy szimplán k.rva bénák vagyunk) ezen a helyen nem fogtunk több halat.

Itt még bíztam benne, hogy lesz több is

Közben a nap kisütött és egész kellemes idő lett. Norbi félmeztelen nyomta. Gyakorlatilag az egész holtágat bemotoroztuk, kerestük a halakat. Kinéztünk az élőre is, de ott nem tudtunk lekötni, csorogni meg nem akartunk, így jobb híján visszamentünk a holtágra, arra a részre, ahol a legtöbb horgász pecázott. Itt már némelyikünk elővette a kishalas pálcát is. Szerettünk volna bemenni a hátsó részekre is, de féltünk a vízben esetlegesen megbúvó tuskóktól. Pár sporttárs erre a részre is bemerészkedett, de nem láttam, hogy fogtak volna bármit is.

A délelőtt haltalanul telt, illetve az a kis balin mentett meg minket a totális kudarctól. Két óra körül sikerült rávenni a többieket, hogy menjünk vissza a csatornára. Én a nádszéleket és a kintről még megdobható tökleveles részeket szórtam különböző csukás okosságokkal, mert meggyőződésem, hogy a csuka a nádba és a tökbe volt beállva, de volt, aki kishalas megoldást választott.

Viktor és első csukája

Ekkor következtek Viktor haverom percei, aki kishallal akasztott egy 50-es csukát a nád tövében. Szépen szájszélbe akadt az egyes horog. Ezen a többiek is felbuzdultak és rámentek kishallal a csukára, de előtte az egyik társunk szükségletei miatt kisebb technikai szünetet tartottunk…

Már nem volt sok hátra a napból és – számomra érthetetlen okból kifolyólag - mindenki halat akart fogni. Beálltunk egy jó kis nádfal elé, ahol egy nyiladék volt egy dzsindzsás felé. Itt Viktor megint fogott egy csukát, aki 45 cm volt. Pergetve ez a hely sem bizonyult eredményesnek. Közben a nap teljesen elbújt a fák mögött és kifelé vettük az irányt.

Viktor és második csukája

A kikötőben jót beszélgettünk Sándorral, a kikötő üzemeltetőjével és megtudtuk, hogy mások sem voltak eredményesek ezen a napon. Megbeszéltük, hogy a vízleeresztésre még visszatérünk. Hazafelé még megálltunk egy helyen, betoltunk pár sört és sztorizgattunk, tervezgettük a következő pecát.

Az eredménytelen csónak... :)

Mindent összevetve úgy gondolom, hogy fárasztó, de jó kis nap volt. Kiváló időben, jó társaságban egy jót pecáztunk. Kell ennél több? Sajnálom, hogy pergetve nem jöttek a csukák, több helyváltoztatással biztosan eredményesebbek lettünk volna, de ez most nem erről szólt.

Pár hét múlva visszajövünk és – most már kellő helyismerettel felvértezve - odab@szunk!