Az év utolsó csónakos pecáját tervezgettük a srácokkal. Mindenképp ki akartunk menni még novemberben a helyi szabályok miatt. Sok választásunk nem maradt, csak a csütörtök, amikorra havazást/esőt mondott Németh Lajos. Ennek nem nagyon örültünk, de Dögös Robi is megmondta, hogy "menni, menni, muszáj menni." :D

jimny.jpgIlyen időben már nem árt a 4x4 és minimum MT-s gumi...

Sajnos a meteorológusoknak igazuk volt, mert akkora eső volt, hogy már a csónak takarítás alatt szarrá áztunk, de meg sem fordult a fejünkben, hogy nem megyünk ki. Kemények vagyunk... Az első hely felé motorozva Laci folyamatosan nézte a radart és egy víz alatti akadósort látott meg. Megáltunk és dobtunk párat. Én a nálam már alap Swing impacttel kezdtem és második dobásra akasztottam egy kb. másfeles süsüt.

sullo_1.jpgSzép egészséges süllő második dobásra

Ha ilyen gyorsan jön az első az két dolgot jelenthet. Vagy brutál jó peca kerekedik, vagy a nap további része egy kibaszott betli lesz. Nem gondoltad volna, mi? :) Az elmúlt napokban a haverok is úgy jártak, hogy első dobásra jött a hal, utána egész nap semmi, ez motoszkált a fejünkben órákon át, mert szórtuk a vizet, de akció nem volt. Egészen 11-ig, amikor Laci egy harit alasztott Awarunával, de sajnos a hal lemaradt. Csak a nyálkás előke árulkodott, hogy ki volt a tettes.

hari_a_horgon.jpgAz árulkodó előke

A délutánt egy jónak vélt helynek akartuk szentelni, rá is álltunk, de 2 óra dobálás alatt csak egy akasztott halunk volt. Nagyon finom volt a kapás, mintha áthúztam volna egy faágon, de valamiért beküldtem neki. Félúton maradt le az élénk fejrázásokkal védekező süsü. Valamiért ez a hely most nem adta. Próbáltunk mindent, drop-shot, csebu, texas rig, kicsi jig, nagy jig, mit tudom én mindent.

Miután kellően szétdobáltuk a helyet ismét váltottunk. Egy törésre álltunk be, ahol szinte beesőre igazi süllős kapásom volt Easy Shinerre. Szerencsére ez a ~2,5-es süllő kijött. Nagyon örültem neki, mert ezzel a csalival még sosem fogtam halat. Ezek szerint lehet, hogy működik? :)

Itt már bőven 14-15 óra körül jártunk, amikor úgy határoztunk, hogy még egyszer megnézzük a reggeli helyet és annak környékét. Motorozás közben azon tanakodtunk, hogy a két hal ellenére miért nem érezzük sikeresnek a napot. Talán többet vártunk előzőleg.

sullo_2.jpg

Lacinak sikerült benavigálni egy jó részre. Medertörés, halraj, minden volt. Én Spinmaddel kezdtem itt, de néhány dobás után felraktam egy 4 colos gumit viszonylag nagy 12g fejjel. Ennek oka az volt, hogy éreztem a zsinóron, hogy valamin áthúzom (vízközt tartózkodó kárászok voltak). Második dobásra elnehezült a bot, amire egy komoly bevágással válaszoltam. A hal nem a várakozásaimnak megfelelően válaszolt, ugyanis rögtön elvitt vagy 30 méter zsinórt. Szerencsére Laci jól közreműködött és utána tudtunk menni. Az elején eldöntöttem, hogy nem fogom eröltetni, hiszen a kis gancsó, meg a 12-es eightbraid nem a legalkalmasabb erre. Biztos voltam benne, hogy a jig sem csontot fogott, nem annyira kemény ez a bot. Közel 40 perc alatt tudtuk kifárasztani a harcsát, amit Laci profin beemelt a csónakba. Köszi! :)

hari_a_horgon_2.jpgAz egyik celebhorgász után szabadon: SZÍÍÍÍPPEN DOLGOZIK A BOT

30_hari.jpgAzt hiszem nem kell szégyenkeznem miatta

Súlyra nem tudtuk lemérni, de 30+ saccoltuk. Hosszra 140 cm, ami azt jeletni, hogy kezemben tarthattam életem legnagyobb pergetett halát. Fotózás után visszaraktuk, elúszott.

Szerencsésnek érzem magam, mert nem számítottam erre a halra és amin egy órával a fogás előtt elmélkedtünk, számomra hirtelen okafogyottá vált. Megérte szarrá ázni és az utolsó percekben bejött a nem várt hal. Ennyi, no.

Év vége közeledtével mindenkinek hasonló élményeket kívánok 2018-ra!

mivaaaan.jpg

üdv

süti beállítások módosítása